A parkolási jogosultságokat ellenőrzi a Főváros

A Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság átfogó ellenőrzés sorozatot indított a mozgáskorlátozott személyek számára kiállított parkolási igazolványokkal kapcsolatos jogsértések felderítése, és a jogszerűtlenül elfoglalt parkolóhelyek felszabadítása érdekében.

Az első akciósorozat elsősorban korlátozott forgalmú övezetekbe mozgáskorlátozott igazolvánnyal behajtók, illetve a jogszerűtlenül igénybe vett, mozgáskorlátozottaknak fenntartott parkolóhelyek ellenőrzésére terjedt ki. Az ellenőrzés célja az érvénytelen, és az érvényes, de jogszerűtlenül használt, igazolványok visszatartása, visszavonásának kezdeményezése, a hamis, vagy meghamísított okirattal visszaélések visszaszorítása.

A január 27-29 közötti akció tapasztalatai alapján szükséges az ellenőrzés rendszeres ismétlése, melyre a FÖRI kiemelten készül. A közterület-felügyelő szabálysértés esetén 50 ezer forint szabálysértési helyszíni bírságot szabhat ki, illetve a szabálytalanul várakozó gépjárművel szemben kerékbilincset alkalmazhat, illetve a járművet elszállítással eltávolíthatja. A parkolási igazolvány okirat, amelynek meghamisítása, jogosulatlan használata bűncselekmény.

Az akció további ütemei során ellenőrzik a díjfizető övezetekben mozgáskorlátozott igazolvánnyal díjfizetés nélkül várakozókat, illetve azon bevásárló központok parkolóit, amelyek közterületnek minősülnek.

Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság​