Megemlékezés az 56 hőseire

A forradalom és szabadságharc emléknapján, október 23-án a Hunyadi téri ’56-os emlékműnél helyezték el koszorúikat a pártok képviselői, a kerületi intézmények és a megemlékezők. Az ünnepségen beszédet mondott Hassay Zsófia előző és Soproni Tamás jelenlegi polgármester is.

– A forradalom kitörésének napján kegyelmi állapot szállt országunkra. Sugárzó arcú egyetemisták és ifjúmunkások mentek a pesti utcára mintegy 200 ezren, hogy békés tanúságot tegyenek a szabadság, az igazság és a nemzet függetlensége mellett – mondta ünnepi beszédében Hassay Zsófia, majd úgy folytatta: az október 23-tól november 4-ig tartó tizenhárom nap letörölhetetlen módon rávéste Magyarországot a világtörténelmi albumok lapjaira. A magyarok fellázadtak az önkény, az idegen társadalmi és gazdasági modell hazug kényszere ellen, majd hősies élet-halál harcot folytattak a ránk támadó idegen túlerővel szemben….

– A mai nap egy kettős évforduló. Nemcsak az ’56-os forradalom évfordulóját ünnepeljük, hanem az 1989-ben ezen a napon kikiáltott harmadik Magyar Köztársaság harmincadik évfordulóját is – kezdte ünnepi beszédét Soproni Tamás.

Forrás: https://www.terezvaros.hu

1956-ban olyan emberek fogtak össze, akik soha nem gondolták, hogy együtt fognak harcolni. Magyarországon – ellentétben sok más országgal – nem kell harcban állnunk, mi mégis sokszor háborút kreálunk magunk körül. Október 23. egyik üzenete az, hogy ne csináljunk fölöslegesen háborút az életünkből – hívta fel a figyelmet a polgármester.

Az ünnep másik üzenetét Soproni Tamás úgy fogalmazta meg: a mindennapok hőseivé kell válnunk, hogy egy békés és fejlődő országot építsünk magunk köré.

A pártok képviselői, a terézvárosi intézmények és magánszemélyek főhajtással és koszorúk elhelyezésével tisztelegtek az ’56-os hősök előtt a Hunyadi téri emlékműnél.