Majdnem megismétlődött Parndorf

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) vádemelést javasol az ügyészségnek az embercsempészek ellen folytatott nyomozás végén. A bűnszervezet vezetője nem először került a rendőrség látókörébe.

A KR NNI Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály Illegális Migráció Elleni Osztálya bűnszervezetben elkövetett embercsempészés bűntett megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást egy magyar állampolgár és román bűntársai ellen. A banda vezetője – akit Magyarországról két éve hasonló bűncselekmény miatt már kitiltottak – az embercsempészéshez magyar és román taxisokat szervezett be.

Akár meg is halhattak volna szállítás közben

Az egyik beszervezett magyar sofőr 2019 júliusában a román-magyar határ ártándi átkelője mellett felvett 29 afgán és 2 indiai honosságú illegális migránst – akik korábban Szerbián és Románián keresztül érkeztek –, hogy őket pénzért Budapestre szállítsa. Az utaztatáshoz használt zárt rakterű kisteherautóba bezsúfolt 31 személy embertelen, az életüket is veszélyeztető körülmények között utazott, ami akár olyan tragédiához is vezethetett volna, amely során 2015 augusztusában 71 vesztették életüket.

A rendőrök a sofőrt egy közúti ellenőrzés során akarták intézkedés alá vonni. A férfi megpróbált elmenekülni, de rövid üldözést követően elfogták. A szállításban közreműködő úgynevezett felvezető jármű vezetőjének ugyanakkor sikerült megszöknie, elfogására és gyanúsítotti felelősségvonására ezért csak később került sor.

Korábban is elmenekült, de ezúttal nem járt sikerrel

A gyanúsított magyar sofőr néhány héttel korábban Létavértes mellett is kivonta magát egy járőr intézkedése alól és akkor sikerült elmenekülnie. Az általa vezetett gépjárművet az abban utaztatott 11 illegális migránssal együtt hátrahagyta. Továbbá a férfi a bűncselekményt egy korábban elkövetett embercsempészés miatt kiszabott büntetés hatálya alatt követte el.

A KR NNI munkatársai a nyomozást széleskörű nemzetközi együttműködés keretében folytatták a román, német, osztrák társszervekkel. Az eljárás adatai szerint a bűnözői csoport tagjai 2019 júliusában és augusztusában három alkalommal, összesen 61 illegális migránst próbáltak Magyarországon keresztül Nyugat-Európába szállítani. A csempészés körülményeire tekintettel – a szakértői vélemények alapján – a sofőr cselekménye alkalmas volt eshetőleges szándékkal, több ember sérelmére elkövetett, emberölés kísérlet bűntettének a megállapítására is, így őt a KR NNI nyomozói az embercsempészés mellett e bűncselekmény miatt is kihallgatták gyanúsítottként.

A nyomozást a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály Illegális Migráció Elleni Osztálya 2020. május 19-én befejezte, az ügy iratait három gyanúsítottal szemben vádemelési javaslattal küldte meg Hajdú-Bihar Megyei Főügyészségnek.