Több – megírtuk mi is – sajtóorgánumban egy tanácselnöki kinevezéssel kapcsolatos tényállítások hamis színben kerültek feltüntetésre, melyre az alábbiakban reagál a Fővárosi Ítélőtábla elnöke.
Egyszerűen röhejes és arcpirítóan hazug állítás. Szavazás volt. A szavazás előtt sem volt nagyobb felkészültsége az indulónak, mégis engedték az indulását.
Valós tényállítás, hogy 2022. július 15. napjától a Fővárosi Ítélőtábla kinevezett tanácselnöke dr. Kovács Helga Mariann. A tanácselnök kinevezésére nem titokban, hanem a 2011. évi CLXI. törvény (a továbbiakban: Bszi.) 131. és 132. §-ban rögzítettek teljeskörű betartásával került sor.
A Fővárosi Ítélőtábla elnökeként visszautasítom, hogy a tanácselnöki kinevezés politikai befolyásra történt és egyben méltatlannak tartom ezt a feltételezést. A Fővárosi Ítélőtábla az igazgatási és ítélkezési tevékenységét a törvényeknek megfelelően végezte és végzi.
A pályázatok elbírálásakor a jogszabályi rendelkezésnek megfelelően a kinevezésre jogosult nem csak a véleményező szerv javaslatát, hanem a bíróságok igazgatásáról rendelkező szabályzatról szóló 6/2015. (XI.30.) OBH utasítás 18. § (1) és (2) bekezdése alapján értékelte a pályaműben megfogalmazott célkitűzéseket, azok megvalósíthatóságát, a pályázók felkészültségét, igazgatási vezetői tapasztalatát, bírói gyakorlatát, bírói munkája vizsgálatának eredményét, szakmai felkészültségét.
A véleményező szerv javaslata a kinevezésre jogosultat nem köti (Bszi. 132. § (4) bekezdés), ezért hamis annak a látszata, hogy a tanácselnöki kinevezés alapja kizárólag egy „bíróválasztó kollégiumi szavazás” lenne.
Dr. Kovács Helga Mariann tanácselnöki kinevezésére kizárólag objektív szempontok alapján került sor.
A kinevezésre jogosult az indokolt határozatát nyilvánosan ismertette a véleményezésre jogosult szerv és annak minden tagja előtt, valamint a bíróság belső honlapján is közzétette.
Dr. Kovács Helga Mariann 3 szakjogászi végzettséggel, egy mesterképzésen szerzett diplomával rendelkezik, több joggyakorlatelemző csoport munkájában tevékenykedik, és rendkívül kiterjedt jogirodalmi, előadói és tudományos tevékenységet végez anyagi jogi és eljárásjogi tárgykörökben. Tudományos fokozatának a megszerzése folyamatban van. Két kommentár társszerzője, továbbá 8 évet meghaladó tanácsvezetői tapasztalata van.
Ezzel szemben a másik pályázó ilyen mértékű felkészültséggel nem rendelkezett
, továbbá a nem nyertes pályázó által a pályaművében megfogalmazott célkitűzések közül az időszerűség érvényesülését a kinevező nem látta biztosítottnak, amely kiemelt társadalmi érdek.
Budapest, 2022. augusztus 15.
Dr. Ribai Csilla Fővárosi Ítélőtábla elnöke
BK Közéleti hírek Budapestről
- Családi fesztiválsorozattal várja a lakosságot a MOHU a hulladékudvarokbanby Budapest on 2025.10.03. at 11:51
Idén ősszel országjáró körútra indul a MOHU: tizenegy város hulladékudvarában rendez családi fesztivált, ahol a lakosság játékos formában ismerkedhet meg a szelektív hulladékgyűjtés és az újrahasznosítás lehetőségeivel. A nyílt napok célja, hogy minél többen megtapasztalják: a hulladék nem szemét, hanem értékes alapanyag. Október 3-án elstartol a MOHU hulladékudvar roadshow-ja, amelynek keretében az ország több pontján, A Családi fesztiválsorozattal várja a lakosságot a MOHU a hulladékudvarokban bejegyzés először BK-én jelent meg.
- Családi fesztiválsorozattal várja a lakosságot a MOHU a hulladékudvarokbanby Budapest on 2025.10.03. at 11:50
Idén ősszel országjáró körútra indul a MOHU: tizenegy város hulladékudvarában rendez családi fesztivált, ahol a lakosság játékos formában ismerkedhet meg a szelektív hulladékgyűjtés és az újrahasznosítás lehetőségeivel. A nyílt napok célja, hogy minél többen megtapasztalják: a hulladék nem szemét, hanem értékes alapanyag. Október 3-án elstartol a MOHU hulladékudvar roadshow-ja, amelynek keretében az ország több pontján, A Családi fesztiválsorozattal várja a lakosságot a MOHU a hulladékudvarokban bejegyzés először BK-én jelent meg.
- Jogbiztonság a mindennapokban – miért fontos a megbízható ügyvédi háttér?by Budapest on 2025.10.02. at 13:08
Szponzorált tartalom Egyre több magánszemély és vállalkozás szembesül azzal, hogy a hétköznapok során is elengedhetetlen a jogi biztonság. Legyen szó ingatlan adásvételről, házassági vagyonmegosztásról, cégjogi kérdésekről vagy büntetőügyekről, a megfelelő szakember segítsége időt, pénzt és idegeskedést spórolhat meg. Ebben nyújt biztos támaszt egy tapasztalt ügyvédi iroda Budapest területén, ahol az ügyfelek komplex szolgáltatásokra számíthatnak. A A Jogbiztonság a mindennapokban – miért fontos a megbízható ügyvédi háttér? bejegyzés először BK-én jelent meg.
- Orbán Viktor: „A BMW egy vagány autó – és mi szeretünk így gondolni saját magunkra”by Budapest on 2025.09.30. at 16:52
Amikor 1998-ban Helmut Kohl kancellárral megállapodtak a magyar és a német ipar együttműködéséről, valahogy így képzelték – idézte fel a magyar miniszterelnök pénteken a BMW Group debreceni üzemének hivatalos megnyitóján. Debrecenben hivatalosan is átadták a BMW új, legmodernebb gyárát, amely több mint háromezer munkahelyet teremt Hajdú-Bihar vármegyében. Orbán Viktor miniszterelnök az avatáson kiemelte: „büszkék vagyunk, A Orbán Viktor: „A BMW egy vagány autó – és mi szeretünk így gondolni saját magunkra” bejegyzés először BK-én jelent meg.
- Vélemény – Szijjártó azt állítja, hogy a MOL nem képes leválni az orosz olajrólby Budapest on 2025.09.27. at 21:26
Arold Péter A külgazdasági miniszter és a Mol szerint az elmúlt hetekben tesztelték az olajimport alternatív útvonalaként szóba jöhető Adria vezetéket, de annak kapacitása nem elégséges, Magyarország nem tud leválni az orosz Barátságról. Azt mondta: A tesztek egyértelműen bebizonyították az elmúlt hetekben, hogy ez a vezeték a jelenlegi műszaki állapotában képtelen arra, hogy folyamatosan, nagy A Vélemény – Szijjártó azt állítja, hogy a MOL nem képes leválni az orosz olajról bejegyzés először BK-én jelent meg.