Home / Egészségügy / Ez mennyire normális?

Ez mennyire normális?

Arold Péter

A hatalom félelmei közé beidegződött rezdülés minden olyan, amiről úgy gondolják ellenük szól. Persze ellenük szól, de nem valaki, vagy valakik irányított akarata miatt.

A MOK megunta a totojázást és 8 ezer orvos tette letétbe felmondását, ha nem történnek hathatós lépések az egészségügyben.

A kormány azonnali reakciója máris Gyurcsányra keni az egészet és meggyőződésük, hogy a MOK ilyet soha nem tett volna. Ez betegség? Igen. Úgy hívják, üldözési mánia, ami tetten érhető a párt első emberében is. Paranoia, beteges képzelődés.


Gyurcsány pártja áll az orvosi kamara döntése mögött – közölte a Fidesz vasárnap az MTI-vel.

    A nagyobbik kormánypárt közleménye szerint Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke a hatalomért „egyre gátlástalanabb szinteket lép”.

Azt írták: Gyurcsány pártja áll a Magyar Orvosi Kamara döntése mögött. Miután a dollárbaloldal újra és újra elbukik a választásokon, egyre agresszívabb akciókkal próbálkozik: Brüsszelben a Magyarországnak járó uniós források kifizetését akarják megakadályozni, kihasználják a pedagógusokat, és most már a betegek orvosi ellátását akarják megakadályozni.
    Úgy fogalmaztak: „túlmegy minden határon”, hogy Gyurcsány emberei a magyar orvosokat arra próbálják rávenni, ne lássák el a betegeket, és ezzel a magyar emberek egészségét és az életét veszélyeztessék.
    A baloldal már a választási kampányban is elárulta, hogy erre készül – tették hozzá. Szó szerint ezt mondták:

„Ha egyszer az összes tanár azt mondaná, hogy sztrájkolunk és nem megyünk be, akkor Orbán Viktort térdre lehetne kényszeríteni, ha az orvosok mondanák ugyanezt, megszűnik az egészségügy”

– áll a közleményben.
    A Fidesz szerint Gyurcsányékat csak a hatalom megszerzés érdekli, nem az orvosok és nem a betegek.
    Felhívták a figyelmet arra, hogy a magyar orvosok többszörösét keresik annak, mint Gyurcsányék idején, éppen ezekben a napokban érkezik az emelt bérük, és az orvosi béremelés folytatódik.

Megkötött kezekkel felkarolni hogy lehet?

Menekültügyekkel foglalkozó szervezetek folytattak szeptember 29-én szakmaközi egyeztetést arról, hogy miként is lehetne olyan ukrajnai menekülteket segíteni, akik hivatalosan nem háború sújtotta övezetből érkeznek. Bizonyára sokaknak feltűnt, hogy gyakran gyermekes családok vesztegelnek a Nyugati pályaudvar környékén napokon keresztül. Ez általában akkor fordul elő, amikor valaki Ukrajna nem háború sújtotta övezetének ítélt területéről érkezik Magyarországra, és

A 2026-os választások lehetséges forgatókönyve – új politikai korszak küszöbén

A 2025-ös közvélemény-kutatások alapján Magyarország politikai térképe látványosan átrendeződött. A Fidesz–KDNP és a Tisza Párt támogatottsága szinte fej-fej mellett halad, miközben több kisebb párt – mint a Mi Hazánk, a DK és az MKKP – az 5%-os parlamenti küszöb közelében mozog. A Momentum, az MSZP és a Jobbik gyakorlatilag eltűntek a politikai porondról. A kutatások