Parfümöt lopott

A terézvárosi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen férfi azonosításához.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság VI. kerületi Rendőrkapitánysága 01060/2684/2018. bűnügyi számon lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt folytat nyomozást ismeretlen tettes ellen.

A rendelkezésre álló adatok szerint a férfi 2018. július 5-én és 2018. július 30-án parfümöket lopott el egy terézvárosi üzletből.

A feltételezett elkövető körülbelül 170 centiméter magas, 25 év körüli, vékony testalkatú, barna hajú férfi, aki a bűncselekmény elkövetésekor az egyik nap fekete pólót, piros rövidnadrágot és fekete edzőcipőt, a következő alkalommal pedig zöld pólót, farmer térdnadrágot és fekete sportcipőt viselt.

A feltételezett elkövetőről felvétel készült.

 

A Budapesti Rendőr-főkapitányság VI. kerületi Rendőrkapitánysága kéri, hogy aki a képen látható férfit felismeri, személyazonosságával, tartózkodási helyével vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, akár névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöldszámán, a 107 vagy 112 központi segélyhívó számok valamelyikén.