Lezárult a bankrabló ügye

Vádemelési javaslattal zárult annak a férfinak az ügye, aki még 2016 februárjában kirabolt egy VI. kerületi bankot, valamint még ugyanabban a hónapban további két rablást is megpróbált elkövetni.

A gyanú szerint a 43 éves budapesti P. Balázs 2016. február 24-én 9 óra 40 perc körül bement egy Budapest VI., Oktogon téri bankba és gázriasztó fegyverrel megfenyegette az egyik alkalmazottat. A nő a fenyegetés hatására a kasszában lévő pénzt átadta a férfinak, aki ezután elmenekült a helyszínről.

A rendőrök a nyomozás során megállapították, hogy P. Balázs egy héttel korábban egy nőt is megpróbált kirabolni az V. kerületben. A gyalogost a földre rántotta, majd megpróbálta elvenni a táskáját. A sértett azonban kiabálni kezdett, a férfi a táska nélkül elfutott.

P. Balázs 2016. márciusában pedig egy solymári bankot kísérelt meg kirabolni, azonban egy ügyfél megzavarta őt, így ekkor is értékszerzés nélkül menekült el a helyszínről.

A férfit 2016. március 28-án egy fővárosi villamoson a Budapesti Rendőr-főkapitányság egyik szolgálaton kívüli munkatársa ismerte fel, értesítette kollégáit, akik P. Balázst elfogták, majd előállították.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Nyomozó Főosztálya a vele szemben fegyveresen elkövetett rablás elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást befejezte és az iratokat a napokban vádemelési javaslattal az illetékes ügyészségnek megküldte.