Halott rendőr bajtársaikra emlékeznek a fegyveres testületnél

Az emlékezés virágai, koszorúk, és mécsesek fényei vezetnek bennünket vissza abba az időbe, amikor hőseink, szeretett kollégáink még közöttünk voltak.

Mindenszentek és halottak napja alkalmából Dr. Terdik Tamás r. vezérőrnagy, Budapest rendőrfőkapitánya és helyettesei elhunyt kollégáinkra emlékeztek. A vezetők a Megyeri úti sírkertbe Mátyás Balázs r. törzsőrmester sírját látogatták meg, és koszorúzták meg Balázs szüleivel együtt a fiatalon, közlekedési balesetben elhunyt rendőr sírját, majd a Farkasréti temetőben Meichl Géza r. dandártábornok sírjára, és a Rendőrpalotában, a tiszteletére állított emléktáblánál helyezték el a megemlékezés virágait.

Budapest rendőrfőkapitányának egykori gazdasági helyettese 28 éven át szolgálta hazáját a magyar rendőrségen.

A vezetők a rendőrpalota falán lévő emléktáblánál koszorút helyeztek el Budapest egykori rendőrfőkapitánya, Dr. Kopácsi Sándor r. altábornagy emlékére, majd a hősi halottak emléktáblája előtt is koszorúzással tisztelegtek.

„Nem múlnak ők el, kik szívünkben élnek, hiába szállnak árnyak, álmok, évek.” /Juhász Gyula/