Beismerő vallomást tett a Teréz körúti robbantás gyanúsítottja

Beismerte a 23 éves férfi, hogy ő robbantott a Teréz körúton – erről P. László ügyvédje, Brunner Tamás tájékoztatta a Velvetet, azonban ennél többet nem mondott.

Ez azért érdekes fejlemény, mert P. László korábban nem tett vallomást és következetesen tagadta, hogy ő követte volna el a robbantást. A robbantással gyanúsított fiatalember eddig azt is visszautasította, hogy ő szerepelne azokon a kamerafelvételeken, amelyeket a rendőrség lefoglalt – írta a portál.

A gyanúsított kihallgatása február 20-án, hétfőn folytatódik.

A Magyar idők úgy értesült, hogy az október 21-től előzetes letartóztatásban ülő P. László szerdán szembesült a végleges szakértői véleményekkel. Ekkor dönthette el, hogy kész teljes körű, részletes vallomást tenni.

Alapos gyanút alátámasztó bizonyíték lehet például, hogy genetikai azonosságot mutattak ki a pokolgép szállításhoz használt hátizsák maradványairól, illetve a pokolgép indítószerkezetének maradványairól nyert DNS-hordozó anyag és a férfi DNS-e között.

A másik ilyen perdöntő bizonyíték a végleges tűzszerészszak­értői vélemény, ami kimondhatta, hogy a robbantáshoz használt anyag molekuláiban azonos a férfi présházában talált robbanóanyaggal.

Kövesse nyomon az eseményeket a robbantásról szóló Facebook oldalon

1 hozzászólás

  1. Nagy a csend.

Comments are closed.