Terézváros büszkeségei

Bár az idei Terézvárosi Búcsú a vírushelyzet miatt elmarad, a kerület idén is kitüntetésekkel díjazta azokat, akiknek példaértékű élete, munkássága a városrészhez kötődik.

A díszpolgári címet kerületünk legidősebb lakója, Horváth Béláné kapta meg, illetve posztumusz Wigner Jenő fizikus. Terézváros mestere Sommer András cukrász, Terézváros Sportolója pedig Szergej Kuznyecov futballista lett, a Fromm Pál Emlékérmet dr. Szelényi Andrea háziorvos kapta. A Terézvárosért kitüntetéssel Lukács Erzsébetnek, a helyi Lámpás Klub alapító-elnökének a látássérültekért végzett munkáját díjazta a kerület.

Hirdetés

Kártevő irtási és fertőtlenítési szolgáltatásunk keretében vállaljuk…

„Tudja, én már bajban vagyok az évszámokkal. Csak két dátumot őrzök a fejemben: az egyik 1916. november 25-e, Katalin napja, ekkor születtem a Wekerle-telepen. A másik pedig 1948. október 9-e, ekkor házasodtunk össze itt a kerületben, az Eötvös utcai tanácsházán az én drága Béluskámmal. Iparkodnom kellett, hogy elvegyen, mert bizony akkoriban már vénlánynak számítottam – mondja nevetve Erzsike néni. – Gyönyörű életünk volt együtt, nagyon szerettük egymást. Csak az a bánatom, hogy gyermekünk nem született, pedig ötöt is szerettünk volna, ugye, Béluskám?”

– fordul teljes természetességgel Erzsike néni a Szondi utcai lakás nappalijában egy virágokkal körülvett urnához. Szeretett férje mindig mellette van, gyakran beszél hozzá, még ma is megosztja 2007-ben elhunyt urával minden örömét, bánatát.

Tovább az önkormányzat oldalára